Körmend Város Honlapjának Akadálymentesített változata | |
Pályázati felhívásPályázati felhívás
Körmend Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. évi elkülönített pénzalapjára a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló – többször módosított – 19/2014. (X.31.) számú rendeletében meghatározottak szerint, a rendelkezésre álló keret erejéig, sport és kultúra területén PÁLYÁZHATNAK helyi civil közösségek, egyesületek továbbá a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény által meghatározott helyi múzeumok, közművelődési és közgyűjteményi intézmények, valamint magánszemélyek kulturális és sport programjaik megvalósítása érdekében. (A kiemelt egyesületektől is kérjük a pályázat benyújtását!) A pályázat nyílt, tehát pályázatot bármely fent felsorolt szervezet, intézmény vagy magánszemély benyújthat. Az Önkormányzat a sport területén a sportról szóló 19/2001. (XII. 10.) önkormányzati rendeletben foglaltak szerint nyújt támogatást. [xx] A kultúra területén elsősorban a város ünnepeihez, a Rábához, és a környezetvédelemhez kapcsolódó programok megvalósításához nyújt támogatást az Önkormányzat. Továbbá pályázati lehetőséget biztosít a tudományos kutatás, az ismeretterjesztő kiadványok megjelentetésének támogatására, és külön figyelmet érdemlően támogatja az alternatív művelődésszervezést, a helyi vizuális és zenei programokat. A pályázatok elbírálásánál előnyt élveznek azok a programok, amelyek a kiemelt városi rendezvényeket erősítik, támogatják, valamint azok, amelyek szélesebb körű lakossági érdeklődésre tarthatnak számot. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó nevét, címét, működési formáját, képviselője nevét és elérhetőségét (amennyiben az előzőektől eltér, a kapcsolattartó nevét és elérhetőségét);a pályázó adóazonosító számát;nem magánszemély pályázó esetén a bírósági nyilvántartásba vételt igazoló végzés számát és keltét, valamint a nyilvántartásba vevő szerv megnevezését;a támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, programok, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, és ezekhez kapcsolódóan a rendelkezésre álló saját és egyéb bevételek megnevezését, nagyságát;az igényelt támogatás általános forgalmi adót is tartalmazó összegét és a levonható, visszaigényelhető általános forgalmi adó összegét;a pályázati cél, program megvalósításának és finanszírozásának tervezett időbeni ütemezését;a pályázó bankszámlaszámát;a pályázó képviselőjének nyilatkozatát arról, hogy a pályázónak nincs köztartozása, és az adózásról és a számvitelről szóló jogszabályoknak megfelelően működik;a pályázó nyilatkozatát a 2007. évi CLXXXI. törvény alapján az érintettség és az összeférhetetlenség fennállásáról.a pályázó nyilatkozatát a 2011. évi CXCVI. törvény alapján az átlátható szervezetre vonatkozóan előírt jogszabályi körülmények fennállásáról. Pályázat benyújtása: A pályázatot két példányban kell benyújtani. Pályázatot kizárólag a „Pályázati adatlapon” lehet benyújtani. (Az adatlap és a hozzákapcsolódó nyilatkozatminták letölthetők a www.kormend.hu honlapról, továbbá papír alapon beszerezhetők a Körmendi Közös Önkormányzati Hivatalban a portán, Molnár Dániel köztisztviselőnél.) Pályázati határidő: 2018. március 26. 12.00 óra (Ezen időpontig beérkezett pályázatok kerülnek elbírálásra.) Pályázat benyújtásának helye: Körmendi Közös Önkormányzati Hivatal (9900 Körmend, Szabadság tér 7.) Molnár Dániel köztisztviselő A pályázatok benyújthatók postai úton, illetve személyesen is. Hiánypótlás lehetősége: Hiányosan benyújtott pályázat esetén a kiíró egy alkalommal biztosít lehetőséget hiánypótlásra a pályázóknak. A hiánypótlás szükségességéről, és a teljesítésének határidejéről az érintett pályázókat írásban értesíti a kiíró a pályázati határidő lejártát követően. Elbírálás: A pályázatokat a Társadalmi és Ifjúsági Ügyek Bizottsága és Körmend város Önkormányzata Képviselő-testülete várhatóan a 2018. áprilisi ülésén bírálja el, és dönt a támogatások mértékéről. A döntésről a pályázók írásbeli értesítést kapnak a döntést követő 15 napon belül. További információk a pályázattal kapcsolatban: A pályázatok elbírálása során kizárásra kerül az, aki az előző évben elnyert támogatásáról a „Támogatási szerződésben” meghatározott módon és időben nem számolt el.A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII törvény szerint a magánszemély minden jövedelme adóköteles, és mivel a támogatás nem tartozik a törvény 1. számú mellékletében felsorolt adómentes bevételek közé, ezért adóköteles.A pályázaton támogatást nyert pályázókkal az Önkormányzat”Támogatási szerződést” köt.A támogatást elnyert pályázó a „Támogatási szerződésben” köteles nyilatkozni az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 72.§-ában foglaltakról.A pályázaton elnyert támogatást a pályázó köteles a pályázatában megjelölt cél, program megvalósítására fordítani, és erről a „Támogatási szerződésben” rögzítésre kerülő módon és határidőn belül elszámolni. Amennyiben a pályázó ennek nem tesz eleget, a jogosulatlanul felvett támogatási összeg visszafizetésére köteles.A kiíró nem határoz meg a támogatásból el nem számolható költségeket. Az elnyert támogatást a pályázó a pályázatában megjelölt cél vagy program megvalósítása érdekében köteles felhasználni.A Társadalmi és Ifjúsági Ügyek Bizottsága fenntartja magának a jogot, hogy az elnyert támogatási összeg – pályázati célnak megfelelő – felhasználását ellenőrizze.A pályázaton elnyerhető támogatás nem visszatérítendő. Az elnyert támogatást a kiíró a „Támogatási szerződésben” foglaltak szerint egyösszegben folyósítja a pályázónak.Támogatás szempontjából a saját forrás mértéke nem releváns, a támogatási intenzitás elérheti a 100 %-ot is.Az elnyerhető támogatás mértékének alsó és felső határát a kiíró nem kívánja meghatározni. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás Molnár Dániel köztisztviselőnél kérhető a Körmendi Közös Önkormányzati Hivatalban (telefon: 94/592-902; e-mail: molnar.dani@kormend.hu ) Körmend, 2018. február 26. Csák Tamás s. k. elnök, Társadalmi és Ifjúsági Ügyek Bizottsága Letölthető dokumentumok: Pályázati adatlap Nyilatkozatok Átláthatósági nyilatkozat |