Körmend Város Honlapjának Akadálymentesített változata | |
Helyi közösségfejlesztés
Zajlanak a társadalmi egyeztetések
250 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutott
Körmend a helyi közösségek erősítését és tudatosságának,
jelenlétének fokozását, a helyi társadalmi szervezetek
megújítását, valamint a körmendi és közösségi alapokon
nyugvó gazdaság fejlesztését célzó felhíváson – mondta el
Bebes István polgármester. [xx]
Mint azt Bebes István elmondta, a három éven át folyó, a támogatást elnyerő Körmendi Helyi Akciócsoport kezelésében megvalósuló programban a támogatás java részét körmendi civilek számára teszik hozzáférhetővé, a pénzre pályázni lehet, az első kiírások pedig várhatóan tavasszal jelennek meg. Bebes István hangsúlyozta továbbá: a pályázat részeként előkészített Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia jelentős mértékben hozzájárul Körmend kulturális és közösségi téren való további erősödéséhez. A támogatói döntést követően első lépésként megkezdődtek az egyeztető fórumok, ahol számítunk a civil közösségek javaslataira. Következő lépésként a pályázati keretek kialakítását követően tavaszig kerül sor a pályázati felhívások előkészítésére. A felhívások megjelenése és megnyitása 2018. tavaszán várható. A felhívásokon körmendi egyesületek, intézmények, civil szervezetek és vállalkozások projektötleteit gyűjtjük össze – mondta Bebes István. Tóth Gábor, a Városfejlesztési és Városüzemeltetési bizottság elnöke azt mondta, minden olyan program és projekt szóba jöhet, amely alkalmas a helyi közösségek erősítésére, kapcsolatok építésére és fejlesztésére, a közösségi élet további fokozására. Kitért rá: a helyi civil szervezetek és egyesületek támogatása, közösségi tereinek fejlesztése mellett reményei szerint lehetőség nyílik a városrészekben található játszóterek fejlesztésére is. Mint ismert, 2016 évben az önkormányzat szervezésében, a helyi köz-, civil és vállalkozói szféra széleskörű összefogása mellett 33 taggal megalakult a Körmendi Helyi Akciócsoport (HACS), mely célul tűzte ki maga elé, Körmend város hosszú távú közösségi alapokon nyugvó kulturális fejlesztését tudatos módon, a lehető legtöbb városi szereplő bevonásával. Ennek érdekében a helyi akciócsoport kulturális és közösségfejlesztési helyi közösségi fejlesztési stratégiát készített el melynek támogatásáról 2017 év végén született döntés. |