Kisfilm-pályázat
droszler | 2017. november 30 10:27:46 | közérdekü | | |
Kisfilm-pályázat A Mária Rádió pályázatot hirdet középiskolás diákok és egyetemisták számára. A pályázat célja, hogy a fiatalok megörökítsék a számukra fontos értékeket, s rövid videófilmek formájában feldolgozzák azokat. A Mária Rádió, mint missziós műhely a rádiózás mellett rendezvények szervezésével és különböző pályázatok indításával is igyekszik evangelizációs küldetését teljesíteni. Kisfilm-pályázatunk kifejezetten középiskolás diákoknak és egyetemi hallgatóknak szól. A pályázat fő témája az értékek megőrzése. A Mária Rádió a pályázat a fiatalokhoz fordul, s arra kéri őket, mutassák be, számukra mit jelentenek az értékek. A videópályázat által egymásnak, s az elkövetkezendő generációknak tudnak szemléletformáló, útmutatónak tekinthető gondolatokat átadni. A Mária Rádió olyan kisfilmek elkészítését várja, amelyek maximum 2 percben az alábbi fogalmak valamelyikét dolgozza fel: család, testvériség, erkölcs/becsület, igazság, béke, szeretet, erőszakmentesség, függőségektől való szabadulás. A pályaművek a megadottak közül egy témát dolgozzanak fel dokumentumfilm vagy játékfilm formájában. Az alkotásokat mobiltelefonnal rögzítsék. A pályaműveket a megadott honlapra tölthetik fel 2018. március 31-ig: http://feltoltes.mariaradio.hu:8080/videopalyazat/ A díjazottak nyereményei: az első 3 helyezett kisfilmjeinek részletei levetítésre kerülnek a közszolgálati média vallási műsoraiban - az első helyezett (fődíjas) nyereménye egy mobiltelefonhoz használható előlencse - a nyertesek bemutatása a Mária Rádió műsoraiban és havonta megjelenő magazinjában - a nyertes videó elhelyezése a rádió honlapján A zsűrizés több körben zajlik. A 2018. március 31-ig beérkezett pályaművek közül a zsűri kiválasztja a legjobb 30 videót, majd ezekre a Mária Rádió Facebook oldalán lehet szavazni 2018. április 15-től május 15-ig. Az első tíz legtöbb szavazatot kapott pályamű közül választja ki a zsűri a 3 legjobb alkotást, s hirdeti ki május végén. A zsűri elnöke Dér András filmrendező. |
Lakossági kapcsolatok
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.
Hasznos információk
Programok
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | ||
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
Legfrissebb
- Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!
- Színházi előadás
- Kiállítás megnyitó
- Rendörségi hírek
- II. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny
- Változik a Körmendi Közös Önkormányzati Hivatal ügyfélfogadása
- Autó motortere égett Körmenden
- Rendőrségi hírek
- ETCS vonatbefolyásoló rendszert épít ki a GYSEV
- XIV. Tavasz ünnep
- Rendőrségi hírek
- Kóbor kutya keresi gazdáját
- Rendőrségi hírek
- Lezárt akta
- Forgalomkorlátozás Szombathelyen
- A Lasko ment tovább
- Rendőrségi hírek
- Hóátfúvás nehezíti a közlekedést továbbra is Vas megyében
- Pályázati felhívás
- Utinform jelentés
- Gysev közlemény
- Savaria Filmszínház műsora