Magyar Kultúra Napja

droszler | 2018. január 23 15:45:25 | körmendi hírek |
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja-ebből az alkalomból országszerte megemlékezéseket és különféle rendezvényeket tartottak. Így volt ez Körmenden is, ahol a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban műveltségi vetélkedők sorát indították el ezen a napon. A már hagyományosnak számító megmérettetést minden évben a Magyar Kultúra Napjához, Himnuszunk születésnapjához kapcsolódóan rendezik meg.
 

Fülöp János, Tornyos Ádám és Szájer Dominik

 Az intézmény vasi általános és középiskolás diákok jelentkezését várta kiírásaira. A pályázatok témája a Nyugat című folyóirat indulásának 110 éves évfordulója volt. Lehetett nevezni irodalmi- nyelvi illetve képzőművészeti pályázatokra, de volt szavalóverseny és műveltségi vetélkedő is. 
A versenyek majd az eredményhirdetés után a Batthyány Örökségközpont színháztermében emlékeztek meg arról, hogy az iskola névadója 194 évvel ezelőtt ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. A rendezvényen a megjelenteket Laczó Tamás, a Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója valamint Bebes István, Körmend polgármestere köszöntötte. Utóbbi az évezredes hagyományaink, a gyökereink, és a nemzeti öntudatunk erősítésére hívta fel a figyelmet. „Közösség és nemzet. Egyik sem létezhet kultúra nélkül, mint ahogyan kultúráról sem beszélhetnénk erős közösségek nélkül." Kitért arra is, hogy Körmend szerencsére jól áll az erős közösségek terén, hiszen rengeteg civil szervezet van, akik a városban és a városért tevékenykednek. Rajtuk kívül a fiatalok között is vannak olyanok, akik munkájukkal öregbítik az intézményük hírnevét, gazdagítják a város, ezzel együtt pedig Magyarország kulturális értékeit.


Bebes istván polgármester és Fodor István tankerületi igazgató koszorúz
 
Az ünnepségsorozat zárásaként a gimnázium udvarán megkoszorúzták a költő szobrát majd az iskola galériáján Albert Attila, fazekas, népi iparművész alkotásaiból nyílt kiállítás. 

Markó Petra
Fotó: Jámbori Tamás


Lakossági kapcsolatok

központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.