Pályázati felhívás
droszler | 2018. február 28 10:06:34 | közérdekü | | |
Pályázati felhívás Körmend Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. évi elkülönített pénzalapjára a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló – többször módosított – 19/2014. (X.31.) számú rendeletében meghatározottak szerint, a rendelkezésre álló keret erejéig, sport és kultúra területén PÁLYÁZHATNAK helyi civil közösségek, egyesületek továbbá a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény által meghatározott helyi múzeumok, közművelődési és közgyűjteményi intézmények, valamint magánszemélyek kulturális és sport programjaik megvalósítása érdekében. (A kiemelt egyesületektől is kérjük a pályázat benyújtását!) A pályázat nyílt, tehát pályázatot bármely fent felsorolt szervezet, intézmény vagy magánszemély benyújthat. Az Önkormányzat a sport területén a sportról szóló 19/2001. (XII. 10.) önkormányzati rendeletben foglaltak szerint nyújt támogatást.
A kultúra területén elsősorban a város
ünnepeihez, a Rábához, és a környezetvédelemhez kapcsolódó programok
megvalósításához nyújt támogatást az Önkormányzat. Továbbá pályázati
lehetőséget biztosít a tudományos kutatás, az ismeretterjesztő
kiadványok megjelentetésének támogatására, és külön figyelmet érdemlően
támogatja az alternatív művelődésszervezést, a helyi vizuális és zenei
programokat.
A pályázatok elbírálásánál előnyt élveznek
azok a programok, amelyek a kiemelt városi rendezvényeket erősítik,
támogatják, valamint azok, amelyek szélesebb körű lakossági érdeklődésre
tarthatnak számot.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
Pályázat benyújtása: A pályázatot két példányban kell benyújtani. Pályázatot kizárólag a „Pályázati adatlapon” lehet benyújtani. (Az adatlap és a hozzákapcsolódó nyilatkozatminták letölthetők a www.kormend.hu honlapról, továbbá papír alapon beszerezhetők a Körmendi Közös Önkormányzati Hivatalban a portán, Molnár Dániel köztisztviselőnél.) Pályázati határidő: 2018. március 26. 12.00 óra (Ezen időpontig beérkezett pályázatok kerülnek elbírálásra.) Pályázat benyújtásának helye: Körmendi Közös Önkormányzati Hivatal (9900 Körmend, Szabadság tér 7.) Molnár Dániel köztisztviselő A pályázatok benyújthatók postai úton, illetve személyesen is. Hiánypótlás lehetősége: Hiányosan benyújtott pályázat esetén a kiíró egy alkalommal biztosít lehetőséget hiánypótlásra a pályázóknak. A hiánypótlás szükségességéről, és a teljesítésének határidejéről az érintett pályázókat írásban értesíti a kiíró a pályázati határidő lejártát követően. Elbírálás: A pályázatokat a Társadalmi és Ifjúsági Ügyek Bizottsága és Körmend város Önkormányzata Képviselő-testülete várhatóan a 2018. áprilisi ülésén bírálja el, és dönt a támogatások mértékéről. A döntésről a pályázók írásbeli értesítést kapnak a döntést követő 15 napon belül. További információk a pályázattal kapcsolatban:
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás Molnár Dániel köztisztviselőnél kérhető a Körmendi Közös Önkormányzati Hivatalban (telefon: 94/592-902; e-mail: molnar.dani@kormend.hu ) Körmend, 2018. február 26. Csák Tamás s. k.
elnök, Társadalmi és Ifjúsági Ügyek Bizottsága Letölthető dokumentumok: Pályázati adatlap Nyilatkozatok Átláthatósági nyilatkozat |
Lakossági kapcsolatok
központi e- mail: kormend[kukac]kormend.hu
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.
központi telefonszám: 94/592-900
fax: 94/410-623
cím:
Körmendi Közös Önkormányzati hivatal,
9900 Körmend, Szabadság tér 7.
Hasznos információk
Programok
2023.február 7. kedd
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | ||
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
Legfrissebb
- Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!
- Színházi előadás
- Kiállítás megnyitó
- Rendörségi hírek
- II. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny
- Változik a Körmendi Közös Önkormányzati Hivatal ügyfélfogadása
- Autó motortere égett Körmenden
- Rendőrségi hírek
- ETCS vonatbefolyásoló rendszert épít ki a GYSEV
- XIV. Tavasz ünnep
- Rendőrségi hírek
- Kóbor kutya keresi gazdáját
- Rendőrségi hírek
- Lezárt akta
- Forgalomkorlátozás Szombathelyen
- A Lasko ment tovább
- Rendőrségi hírek
- Hóátfúvás nehezíti a közlekedést továbbra is Vas megyében
- Pályázati felhívás
- Utinform jelentés
- Gysev közlemény
- Savaria Filmszínház műsora